1968-ban születtem. Másfél hónap múlva 52 leszek (a blog kezdetekor természetesen). A „jajj, negyven felett már nem tud megváltozni az ember” önsajnálaton már hat éve is túl voltam, amikor az első fogyókúrámba belevágtam. Akkor bizonyítottam magamnak – és a kétkedőknek -, hogy elég önuralommal, némi szenvedéssel és életmódváltással igenis tudunk változtatni magunkon, az alakunkon és bármin, amin akarunk! Csak elhatározás kérdése!

Egy kis visszatekintés:

Kiskölöknek dagi voltam, de aztán a tinikor hajnalán hamar rájöttem, hogy pufirizsákat nem csípik a lányok. Mocsok dolog, de ahhoz, hogy a belső értékeidet megismerje valaki, először külsőleg kell megfelelned az elvárásainak. Aki megrendíthetetlen bizonyossággal állítja, hogy a külső nem számít, az általában ronda. Fáj, de sajnos így van. Talán inkább azzal értenék egyet, aki azt állítja, hogy „nem CSAK a külső számít”.

Szóval fiatal srácként legtöbbször valahol az átlag és a sovány közt tartózkodtam „súlyilag”. A testalkatom szerencsés, mert különösebb torna vagy gyúrás nélkül is izmos, erős voltam. Később aztán sok fizikai munkát végeztem, szakmám a vashoz, fémekhez kötött, így a kondíciómmal sosem volt bajom. Igaz tervezetlenül, alkalmanként, de akaratlanul is kondiztam. Két darab egyenként tizenöt kilogrammos szerelőládám felcipelése a lift nélküli felsőemeletre felfogható volt kondíciós tornának, kardio-edzésnek.

Azután az életem úgy alakult, hogy sokkal kényelmesebb életet élhettem, kevesebbet mozogtam és szépen elhíztam. Nem ismétlem magam teljes részletességgel, a korábbi blogomban már leírtam ezt [itt]. A lényeg, hogy 2014-ben úgy döntöttem, újra csinos és egészséges szeretnék lenni!

Akkor fél év alatt közel 15 kilót adtam le és ezt az állapotot igen sokáig meg is tudtam tartani. Persze az azóta eltelt hat évben nem lettem élsportoló és a lustaság újra győzedelmeskedett a józanész felett! Bár az átlaghoz képest garantáltan többet mozgok (nagyon sokat gyalogolok szabadidőnkben és amikor tehetem túrázok is), ám ez a mozgástípus ugyan egészséges, de ha nem intenzíven végzi az ember, nem jár súlyleadással! Enni meg ugyebár szeretek és sajnos imádom az emberesebb cupákokat: csülköt, kolbászt, oldalast, stb.

Most megint eljött az idő, amikor el kell gondolkodnom: boldog nemtörődömséggel éldegélek még valameddig, amíg az érrendszerem és a szívem bírja a túlsúly okozta erőkifejtés-többletet vagy teszek érte, hogy picit hosszabb ideig élvezhessem eme árnyékvilágot!

Az ülőmunkámon nemigen tudok változtatni, de az életmódomon és a külsőmön igenis tudok és akarok is!

Bizonyításul és elrettentésül ide fotókat fogok kitenni „előtte” és „utána” jelleggel! ;)

...Avagy a fogyókúra története szubjektív szemmel...