Pedig ahogy valahol valaki mondta (idézetekben sohasem voltam jó): "Mindig azt hisszük, hogy van elég időnk még!"

Ma a méréskor pont annyi voltam, mint két héttel ezelőtt. 89.5 kg.

Sejtettem, hogy nem fogok fogyni, bár alig tudtam enni. A gyomrom egy csomó volt a hét jó részében. Gondolom lelassult az emésztésem, illetve az elfogyasztott alkohollal túl sok kalóriát vittem be. Mindez eléggé demotivál, de nem tudok mit tenni. A stressz semmiképp sincs a hasznomra.

Tevékenyebb voltam, mint az elmúlt napokban, bár a hangulatom semmit sem javult. Elvesztettem a lendületem és úgy érzem, hogy már a fogyókúra sem érdekel. Kiégettnek érzem magam.

Talán a hétvégén javul valamennyit a közérzetem. Sopronba megyünk kicsit pihenni, körülnézni. Igyekszem pozitív lenni vagy legalábbis annak látszani; nem szeretném a többiek hangulatát elrontani.

Persze én is várom az utat. Imádok utazni, jönni-menni a nagyvilágban. :) Ez látszik is az életutamon.

Most pár napig nem fogom tudni írni a blogot, sőt abban sem vagyok biztos, hogy a napi fogyasztásomat fel tudom jegyezni. Nehezen megoldható idegen környezetben. Az igazság pillanata úgyis jövő csütörtökön jön el, amikor mérek és fotózok is, ha jól számolom. A Húsvét persze ebből a szempontból nem túl szerencsés, de hát így van realitás-szaga a dolognak.

...Avagy a fogyókúra története szubjektív szemmel...