Az ünnepek általában ilyenek. A régmúlt embere sokat dolgozott, sokat éhezett. Amikor evett, akkor általában szénhidrátokban magas, de fehérjékben szegény étkekhez jutott. A zsíroskenyér ugyan gyakori vendég volt az asztalán, de húsárút sokan még havi egyszer sem ehettek. Aztán jött az ünnep és erre hivatkozva kicsit hozzányúltak a tartalékokhoz: szereztek egy kis sonkát, ha tudtak és úgy általában jól degeszre zabálták magukat. Karácsonykor ugyanígy. Érthető volt, hiszen az ünnepnap valódi ünnepnap volt a látástól vakulásig dolgozó parasztok számára. Mórizs Zsigmond Kis Jánosa jó példa erre.

Ez a novella akár komikusnak is tekinthető, de valójában tragédia (ahogy erre a cím is utal). Az elszegényedett paraszt vegetatív ösztönlénnyé válik, akinek egyetlen célja az evés. A nélkülöző főhős életében a legnagyobb kincs, hogy végre jól lakjon. Egész életében éhezett. A gazda által rendezett lakodalmon a szolgák is részt vehettek, s ez esélyt adott neki arra, hogy végre beteljesítse régóta dédelgetett álmát. A történetben a főhős egész nap a lakomára készült, s ez lett végül a tragédiája. Az eszem-iszom ideje elérkezvén a kiéhezett ember annyit evett, amennyi beléfért. Ez a viselkedésmód Sarudy nagygazda ellen irányul. A gazda testesíti meg a szolga számára az embertelen lét okozóját. Bosszút áll rajta, mégpedig úgy, hogy kieszi a vagyonából. Ez az egyetlen fegyver a szegény kezében a gazdag ellen. Többször is nekiveselkedik az evés folytatásának, bár egyre rosszabbul érzi magát és nem jön rá, hogy a lehetőségek már messze túlmutatnak az eredeti céljain. A végén félrevonult a tömeg szeme elől és meghalt: halálra zabálta magát. A hőst a mindenáron való evés helyzete teszi groteszkké.

Ugyanezt a móriczi tragédiát élték meg a nagy háborúk végeztével a hadifogságokból hazatérő szerencsétlenek, akiket a sok-sok havi, olykor évi éhezés után hazaérkezve saját családjuk végzett ki puszta jóindulatból: egyen amennyi belefér. Az éhező emberek a "bőség" láttán nem tudtak fékezni és szó szerint halálra zabálták magukat. Az összeszűkült gyomor nem győzte a nagy bevitelt, a legyengült emésztőrendszer nem tudott megbirkózni a túladagolással.

Az ünnepek ezeket az ösztönöket ébresztették fel az éhezőkben és ez az "ősi" reakció megmaradt napjainkig. Írtam már erről itt a blogban.

Más!

A kölesről írtam már, de egy picit ezidáig szkeptikus voltam vele. Bár igen egészséges (lásd: [Köles összetevői]) azért nem nagyon építettem be az étrendembe, mivel mindenütt arról olvastam, hogy a köles kalóriatartalma 100 grammra kivetítve 360 kcal. Ez pedig piszok sok!

Csakhogy! A legtöbben - köztük én is - elkövetik azt a hibát, hogy megnézik az első kalóriatáblázatot, aztán rémülten továbbállnak. Holott a kölest (és rizst és a többi szemes és/vagy gabonafélét) nem nyersen, hanem főve esszük. Márpedig főzéskor az összes hasonló táplálék jól megszívja magát vízzel, így a súlya nő, a kalóriája viszont nem.

Ezt végiggondolva nekiláttam megkeresgetni a legfontosabb hasonló köretek főtt állapotú kalóriaértékét és így már azért más a baba fekvése!

Köles: nyersen 360 kcal, főzve 116 kcal

Rizs: nyersen 353 kcal, főzve 130 kcal

Gersli (árpagyöngy): nyersen 350 kcal, főzve 95 kcal

Kukoricadara: nyersen 350 kcal, főzve 130 kcal

Szóval azé' ez nagyon nem mindegy! Ezen felbuzdulva ma ebédre eszem kedvesem ananászos-currys csirkéjéből köleskörettel. :)

...Avagy a fogyókúra története szubjektív szemmel...